A nők közötti barátság? Állítólag nem működik. Ezt Ön is biztosan hallotta már valahol. A leggyakrabban a pletyka, az irigység és az állandó rivalizálás kerül szóba, hogy ki kerekedik felül. Csakhogy a valóság korántsem ennyire fekete-fehér.
Volt egyszer egy mese
Sőt, nem is egy. Számos ismert gyermekmese ugyanis ugyanarra a klasszikus sémára épül – a nők egymás ellen fordulnak. Gondoljunk csak a Hamupipőkére és a nővéreire. A Csipkerózsikát is egy bosszúszomjas boszorkány átkozta meg, Hófehérke pedig a gonosz királynővel nézett szembe.
Mindez valahogy beépül a tudatalattinkba. Az az érzésünk támad, hogy egy másik nőben nem lehet megbízni. És hogy a legjobb, ha inkább a környezetünkben lévő férfiakra hagyatkozunk.
A hajsza folytatódik
Ahogy felnövünk, valójában nem sok minden változik. Még a filmekben is, amelyeken felnőttünk, folyamatosan a rosszindulatot és az örökös hátba szúrást látjuk. A Bajos csajok vagy a Háború a menyasszonyok között ennek gyönyörű (bár szomorú) példái.
Az ezredforduló táján a média sem segített, amely valósággal tobzódott a női viszályokban. Sőt, nagy örömmel táplálta is őket. Nem csoda hát, hogy hosszú évek óta óriási népszerűségnek örvendenek azok a műsorok, amelyek az egymással ellenséges nők sztereotípiájára építenek. Legyen szó akár az amerikai The Bachelorről, amelyben nők versengenek egyetlen férfi kegyeiért, akár a The Real Housewivesről, amely a tengerentúli felső tízezer „valóságát” mutatja be.
Milyen a valóság?
Ha elhagyjuk a mesék világát, ráébredünk, mekkora károkat okozott mindez. Még ha talán nem is szívesen valljuk be.
Félünk a tisztán női közösségektől, és jobb esetben is csak „kotlóstyúkoknak” bélyegezzük őket. Pedig erre semmi valódi ok nincs – csupán a hosszú évek társadalmi beidegződése. És egy kis manipuláció.
Az eredetét ugyanis a nők történelmi helyzetében kereshetjük. Őket még a tizenkilencedik században is pusztán a férfi kiegészítőjeként kezelték, így nem is szenteltek nekik figyelmet. Ha mégis, akkor is csak azért, hogy bebizonyítsák: alkalmatlanok a bonyolultabb életfeladatokra. Erre pedig kiválóan szolgáltak a mesterségesen kreált női háborúk. Amint a nők az ipari forradalom idején munkába állhattak, megindult a lejáratásukra irányuló törekvés. A társadalom ugyanis attól félt, hogy elveszíti a nő – az anya – biztonságát. Annak a nőnek a biztonságát, akinek a társadalomban gyakorlatilag semmiféle szava nincs. És főleg nőttön-nőtt a félelem, hogy mindez megrengeti az addig tisztán férfiközpontú világot.
A férfiak gyűlölik a férfiakat
Próbáljuk meg azt az állítást, hogy a nők gyűlölik a nőket, a férfiakra fordítani. Talán Önt is meglepi, milyen könnyen találnánk rá bizonyítékot.
A férfiak statisztikailag a legtöbb erőszakos bűncselekményt éppen a saját nemük ellen követik el. A világháborúkat is – kitalálta – megint csak férfiak vívták más, magas rangú férfiak ellen. És így folytathatnánk a végtelenségig. Egy olyan Mark Zuckerberg vagy Bill Gates is, a világ leggazdagabb férfiai közül, jó sok mérget köpködött egykori barátaira. És hosszú éveken át veszekedtek. Azt jelentené ez, hogy a férfiak nem viselik el egymást? Meglepő módon nem. A kérdés tehát az marad, miért alkalmazzuk ezt az általánosító szabályt a nőkre.
Egy barátnővel jutunk a legmesszebb
Saját tapasztalatból mondhatjuk, hogy a női közösség csodálatos. A főnök, a raktár és a vevőszolgálat – sehol egyetlen férfi sem. És minden előítélet ellenére nálunk remekül működik. Vita, pletyka és mindenféle irigység nélkül.
Ugyanígy remekül működik ez számtalan női barátságban is. És úgy tűnik, végre a média is felfigyel erre. A 21. század eleje óta egyre nagyobb a lendülete az úgynevezett girl powernek. Nőként egy irányba húzunk. Nem versengünk, nem vágjuk el a kötelet félúton. Egyszerűen elfogadjuk egymást olyannak, amilyenek vagyunk, és megkeressük az erősségeinket. A többi nő támogatásával. Ünnepeljük, hogy egymásra számíthatunk – és nem csak minden évben, július 30-án, a barátság világnapján. Mi, nők, apróságokért is elismerhetjük egymást bármikor. Ez egy kicsit lázadás is, mert ezt még mindig kevesen várják.
Így hát egyetlen dolog marad. Remélni, hogy az ilyen lázadókból, akik hisznek a nők közötti barátságban, egyre több lesz.