A hét minden napjára egy, hogy meg ne unja magát. Néhány igazi furcsaság vár ugyanis Önre. Az ékszereket nemcsak azért szeretjük, mert szépek (és persze mert jól állnak nekünk). Hanem azért is, mert képesek feldobni a hangulatunkat. Egyszerűen csak azzal, hogy léteznek.
Az ékszer mint játék
Hogy mennyire képesek mosolyt csalni az arcunkra, azt már maga a szó eredete is bizonyítja. Legalábbis az angolé. A jewel ugyanis a francia jouel szóból ered, ami éppen játékot jelent.
A magyar ékszer szó sem véletlen: az „ék” szóból származik, amely díszt, valami szemet gyönyörködtető, csillogó dolgot jelöl. És ez tökéletesen ki is fejezi a lényeget – az ékszer olyan apró csoda, amely feldíszít minket. Hiszen valljuk be: ami csillog, az mindnyájunk arcára mosolyt csal.
Mert egy csomó ékszer beszerzéséhez (ha éppen nem nemesacélból vannak) bizony vastag pénztárca kell. Akkor aztán tényleg gyerekjáték.
A halaknak több ékszerük van, mint nekünk
Legalábbis az aranyakból. A tenger mélyén élő lények ugyan nem aggatnak magukra láncokat, de az aranyban szó szerint úsznak. Az óceánban ugyanis becslések szerint 10 milliárd tonna arany lapul. Csakhogy a szemcséi olyan aprók, hogy szinte lehetetlen kibányászni. Ráadásul így elveszítenénk az esélyt, hogy elkapjunk egy aranyhalat. Márpedig az igazán kár lenne, nem igaz?
Az arany a világűrből érkezett hozzánk
De ne aggódjon, szó sem volt semmiféle földönkívüli invázióról. Talán. Úgy tartják, hogy amikor 4,5 milliárd évvel ezelőtt lezúdult a Földre a legkiadósabb meteorzápor, azokon az óriási köveken az arany is megérkezett.
Ezért nem is árulunk aranyat. Tudja, hogy van ez, sosem lehetünk biztosak benne, hogy nem valami titkos ufóküldetésről van-e szó. A nemesacél ékszereknél és az ezüst ékszereknél viszont biztosak lehetünk.
Az eljegyzési gyűrűkbe való gyémánt, akár egy reklámból
És ezt szó szerint értjük. Ez a (drága) trend ugyanis csak a 20. század folyamán alakult ki. Mégpedig egyetlen okból – a De Beers cég zseniális marketingjének köszönhetően. A vállalat drágakövek eladására szakosodott, és növelni akarta a nyereségét. Ezért a gyémántokat a Gyémánt örök szlogenbe öltöztette, és nemzetközi kampányt indított.
És láss csodát, bejött nekik. A 30-as években az eljegyzési gyűrűk 10%-a sem tartalmazta ezt a csillogó követ, a 90-es években viszont már egyből 80% volt az arány.
A férfi karikagyűrűk mint marketingfogás
Nem, ezúttal nem a férfiak „megzabolázására” gondolunk. Dehogyis. De ahogy az előző pontban, úgy itt is kizárólag a pénzről volt szó. Az ékszeripar azért kezdte gyártani és népszerűsíteni őket, hogy megduplázza a nyereségét. És láss csodát, mi megint bekaptuk a horgot!
Nahát, de csillogó… csótány
Vette már valaha észre, milyen gyönyörűek a rovarok? A gyöngyházfényű szárnyfedők, a bársonyos szárnyak, és azok a színek! Csakhogy ez elődeink figyelmét sem kerülte el, akik nem restellték, hogy ékszerként élő bogarakat öltsenek magukra.
Például az ókori Egyiptomban a híres szkarabeuszok voltak divatban. És ha nem akarunk ilyen messzire visszamenni a történelemben, elég átugranunk a viktoriánus Angliába – vagyis a 19. századba. Ott a felsőbb osztály előszeretettel tűzött a ruhájára élő, méghozzá lehetőleg minél nagyobb bogarakat.
Az Óceán Szíve a Titanicról tényleg létezett
Csak éppen nem gyémántból volt, nem is szív alakú, és a neve Tengeri szerelem (Love of the Sea) volt. De hasonlóan tragikus történet fűződik hozzá, mint amit a kilencvenes évek könnyfakasztó filmjéből ismerünk. És nagy meg drága is volt.
A zafír nyakláncot a 40 éves Henry Samuel Morley ajándékozta 20 évvel fiatalabb szerelmének, Kate Florence Phillipsnek. Vele szökött a tengeren át a családja elől, és együtt tervezték új életüket San Franciscóban. És akárcsak a filmben, a nő megmenekült, a férfi pedig a vízbe fulladt. Csakhogy Kate nem dobta el az ékszert, és élete végéig megőrizte.